MENÜ

Szülők, óvónénik és a gyerekek örömére, megjelent Madaras Zsolt meselemeze.

Süss fel nap!

"...Köszönöm kedves hallgató, hogy a lemezemet választottad! Örülök, hogy tovább adhatom neked ezeket a kis mondókákat, meséket, népdalokat, versmegzenésítéseket, melyeket még a szüleimtől, nagyszüleimtől tanultam.
  Szeretném, ha együtt énekelhetnénk és egyszer majd ti is megtanítanátok gyermekeiteknek, hogy soha ne vesszenek feledésbe, örökké éljenek..."

A lemezen közreműködik Amrein Krisztina, Amrein Bálint és Bíró Szabolcs (Maszkura).

 

Elindultam szép hazámból. . .

Az új lemez a népdalok mellett Madaras Zsolt sajátos előadásában mutatja be a közismert versek megzenésített változatait, más kiváló előadók szerzeményeit. Ráadásként egy a capella és két élő felvétel is rákerült a korongra. A lemezen közreműködik több szavaló verseny nyertese, a 10 éves Amrein Bálint.

 

„Amikor sűrű fájdalomba rándul a lelked, és fáradtan
érzed hogy a magyar értékek kopnak, múlnak, vannak
fénysugarak, amelyekbe belé kapaszkodhatunk.
Madaras Zsolt Attila gitáros, énekes eme munkája ilyen.”

                                                 SZŐKE ISTVÁN ATILLA

 

Még kapható a Boróka együttes lemeze

 

"...Köszönet mindazoknak, akik eddig is ápolták hagyományainkat, népdalainkat, azoknak, akik megírták és eljátszották, valamint teret engedtek ezeknek a daloknak.

Hagyományaink vannak, népdalaink élnek, üzennek. Ezt a mondanivalót, ezt a tiszta vizű forrást igyekszünk továbbadni gyermekeinknek, hogy unokáink emlékezzenek ránk és tiszteletreméltó szüleinkre, nagyszüleinkre, őseinkre..."

 

 

01 - Indulj el egy úton (népdal)
02 - Tavaszi szél vizet áraszt (virágének)

03 - Hallod e te szelídecske (népdal)
04 - Virágom, virágom (virágének)
       Hely ladilom (virágének)
05 - Édesanyám rózsafája (népdal)
06 - Én elmenék este guzsalyasba (népdal)
       Én is, én is csak úgy élek (népdal)
       Énekeljünk, énekeljünk (népdal)
07 -  Nem szoktam, nem szoktam… (népdal)
08 - Sólyom ének (Sebő Ferenc)
09 - Kertész leszek (József Attila, Bródy János)
10 - Mesekút (Dévai Nagy Kamilla)
11 - Regősének (József Attila, Tóbisz Tinelli Tamás -Misztrál)
12 - Orleans-i Máriát dicsérő ének

       (Francois Villon, Tóbisz Tinelli Tamás - Misztral)
13 - Valóra vált ének    
14 - Szerettem volna nagyra törni    
15 - Nap fivér, Hold nővér (Assisi Szent Ferenc, Franco Zeffirelli)
16 - Gólyához (Tompa Mihály,  Tóbisz Titusz)
17 - Fenn az égen (Balázs Fecó)
18 - Őshaza (P. mobil)
19 - Isten, hogyha létezel (MHV - Menyhárt, Homonyik, Vikidál)
20 - Honfoglalás (Demjén Ferenc)

 A képre kattintva megtekintheti az albumhoz készült kisfilmet.

 

Ének, gitár, csörgõk:
HERÉDI DOROTTYA
MADARAS ZSOLT ATTILA

Támogatók:
PÖRNEKI ANDRÁS (Törökszentmiklós)
TARICS PÉTER (Komárom)

Fotók:
ÖLBEY ZOLTÁN

Borító:
BACSÓ GÁBOR
Aa

A lemezek megvásárolhatóak Madaras Zsolt fellépésein.

 

 A

 

A

 

A

 

A

 

A

 

A

 

A

 

A

 

A

 

A

 

A

 

A

 

 

 

A

 

 

 

A

 

 

 

A

 

 

 

 

 

a

a

a

a

a

a

a

 

Asztali nézet